Ugrás a tartalomra

Az Erasmus+ program bemutatása


Európának biztosítania kell polgárai számára a tudásalapú társadalomban szükséges oktatást, készségeket és kreativitást. Gyorsan változó világunkban a megújuló oktatási rendszereknek alkalmazkodniuk kell a tanítás és tanulás új formáihoz, kihasználva az új lehetőségeket. Az oktatás, a képzés és a nem formális tanulás fontos tényező a munkahelyteremtésben és Európa versenyképességének növelésében. Az Erasmus+ ennek érdekében 2014 és 2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére.
Magyarországon a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány koordinálja.

 

Mi az Erasmus+ program célja ?

 

•    A kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, különös tekintettel a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre; elsősorban tanulmányi célú mobilitások, illetve az oktatási-képzési intézmények és a cégek közötti együttműködés segítségével.

•    A minőség, az innováció és a nemzetköziesítés erősítése az oktatási-képzési intézményekben, elsősorban nemzetközi együttműködések segítségével, az oktatás-képzés világán túli szereplők bevonásával.

•    A szakpolitikai reformok és az oktatási-képzési rendszerek modernizációjának támogatása, elsősorban szakpolitikai együttműködésekkel, az Unió átláthatóságot és elismertetést szolgáló eszközeinek hatékonyabb használatával, valamint a jó gyakorlatok megosztásával.

•    A nyelvtanítás és nyelvtanulás fejlesztése, a nyelvi sokszínűség és az interkulturális érzékenység támogatása.

 

Kiknek szól az Erasmus+ program?

 

A program hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósulhat meg.

 

Milyen tevékenységeket támogat az Erasmus+ program?

 

1. Mobilitás
•    Pedagógusok, oktatók, oktatási és képzési szakértők, ifjúsági munkások mobilitása
•    Felsőoktatásban és szakképzésben tanuló diákok mobilitása (tanulmányok, munkaalapú tanulás, gyakornoki tevékenység)
•    Mesterfokú tanulmányokat végző diákok mobilitása (diákhitel-garancia eszköz)
•    Ifjúsági cserék és ifjúságsegítők mobilitása
2. Együttműködések: innováció és jó gyakorlatok cseréje
•    Stratégiai partnerségek: kis léptékű együttműködések és nagy léptékű projektek a programban részt vevő országok között
•    Tudásfejlesztési szövetségek: a felsőoktatás és a munka világa közötti strukturált együttműködés
•    Ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek: a szakképzés és a munka világa közötti strukturált együttműködés
•    Informatikai támogató platformok
•    Kapacitásépítés: harmadik országokkal megvalósuló felsőoktatási projektek
3. Szakpolitikai reformfolyamat támogatása
•    Szaktudás az oktatás és képzés, valamint az ifjúságügy terén
•    Jövőbeni kezdeményezések
•    Az európai szakpolitikai eszközök támogatása
•    Együttműködés nemzetközi szervezetekkel
•    Szakmai párbeszéd, a szakpolitikák és az Erasmus+ program népszerűsítése
Milyen szektorokat támogat az Erasmus+ program?
•    Köznevelés 
•    Felsőoktatás 
•    Szakképzés 
•    Felnőtt tanulás 
•    Ifjúságügy és sport 

 

Mely országok vesznek részt az Erasmus+ programban?

 

A program teljes jogú résztvevői:
•    az Európai Unió tagállamai
•    Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Szerbia, Törökország, 
Partner országok (elsősorban a felsőoktatási együttműködések esetében):
•    szomszédos partnerországok: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Moldova, Ukrajna; Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Líbia, Marokkó, Palesztina, Szíria, Tunézia; Oroszország
•    további partner országok és régiók
 

https://ec.europa.eu/programmes/erasmus-plus

Tempus Közalapítvány (hazai közreműködő szervezet a sikeres pályázatok lebonyolításában): 

https://tka.hu/palyazatok/108/-erasmus

A projekt a Covid-19 járványhoz kapcsolódó jelenlegi helyzetre és annak az egyetemi oktatásra gyakorolt hatására kíván reagálni azáltal, hogy a projektrésztvevők új munkamódszereket dolgoznak ki, amelyet az online környezetben való tanulás során lehet hasznosítani.

Célkitűzés

A felnőttképzési szolgáltatók meglévő transznacionális hálózatainak megerősítése kölcsönös tanulás, egymás közötti tanácsadás és kapacitásépítés révén.

A Croix-Rouge française IRFSS Auvergne-Rhône-Alpes a Pécsi Tudományegyetem „Care for Europe” címmel a következő egyetemekkel: a spanyolországi Universitat de Lleida , finnországi Laurea University of Applied Sciences benyújtott pályázata pozitív elbírálásban részesült é

Az „EDUCating for Positive Management” projektet az EDUC Európai Egyetem azon hat tagja tervezte, akik pályázatot nyertek az Erasmus + keretében 2019-ben.

A NEWSREEL2 projekt elsődleges célja, hogy fejlessze az európai újságírók új generációjának készségeit, amelyek a digitális kommunikációs lehetőségek kreatív és felelősségteljes felhasználásához kapcsolódnak a digitális korszak társadalmi előnyeinek fokozása érdekében.

A European Digital UniverCity tagjai az európai felsőoktatás megújításán és a résztvevők közös Európa-tudatának megerősítésén dolgoznak.

A projekt a bioinformatikusok és statisztikusok képzését célozza meg e-learning tananyagfejlesztésen keresztül.

A NetHIIP célja az élettudományok területén tanuló egyetemi hallgatók vállalkozói kapacitásának (tudás, készség, képesség attitűd) fejlesztése, modern 21. századi oktatásmódszertan segítségével, interkulturális közegben.

A CONSCIOUS projektben az e-learning anyag és tanterv tervezett európai és világszintű színvonala kielégíti az orvosbiológiai hallgatók igényeit egy egyedi és társadalmilag hasznos karrier kialakítása érdekében innovatív online, munkaalapú, multidiszciplináris tanulási

Feliratkozás a következőre: ERASMUS +