Ugrás a tartalomra

A Horizont 2020 program bemutatása

A Horizont 2020 az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program, amely közel 79 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. A program a kontinens globális versenyképességének növelését célzó Európa 2020 stratégia „Innovatív Unió” elnevezésű kiemelt kezdeményezésének egyik alappillére.

A Horizont 2020 program kiválósági alapon, nemzetközi versenyben, közvetlenül a brüsszeli Európai Bizottságtól elnyerhető pályázati forrásokat jelent, vagyis a rendelkezésre álló pénzügyi keretből mindegyik tagállam annyit hasznosít, amennyire a lakói, szervezeteik képesek. A pályázatok brüsszeli elbírálásánál döntő szempont a kiválóság, a magas szakmai szintű és jól menedzselt konzorcium, illetve az összeurópai szinten kimutatható és mérhető hatás.

  • a program kiemelt célja, hogy a tudományos áttörésekből üzleti lehetőségeket biztosító innovatív termékek és szolgáltatások születhessenek, ezért a kutatástól a piaci hasznosításig terjedően az innovációs lánc minden szakaszához támogatást nyújt;
  • a hangsúlyt a társadalmi kihívások kezelésére és az Európai Unió társadalmát érintő problémák megoldására helyeződik (pl. egészségügy, energia, közlekedés területein);
  • a kiírások 3 fő alaptípusa: RIA (Research and Innovation), IA (Innovation Action), CSA (Coordination and Support action)
     

A hároméves projekt a demenciában vagy Parkinson-kórban szenvedő betegek, valamint az őket ellátó egészségügyi szakemberek és gondozók életének és munkájának megkönnyítését célozta meg felhasználóbarát informatikai eszközök fejlesztésén alapuló, a proaktivitást és a meg

A daganatos és a multimorbid krónikus betegségek növekedése miatt növekedni fog a refrakter tünetekkel rendelkező betegek száma, akiknél a hagyományos tüneti kezelések hatástalanok.

A Diverfarming konzorcium az innovatív gazdálkodási és agrárgazdasági stratégiák kidolgozására és telepítésére jött létre a diverzifikáció és a fenntartható biogazdálkodás fejlődésének elősegítését célzó hosszú távú szemlélettel, az európai biodiverzitás megőrzésének és

A projekt 16 partnerrel valósul meg és a NEURAM elnevezésű projekthez kapcsolódik.

Ennek a H2020 projektnek, mint egy multi-diszciplináris együttműködésnek a célja a vezető kutatók és az úttörő ipari szakértők tudásának egyesítése, hogy ezzel előkészítse a technológiát és a szaktudást az élő szövet vizualizációjának áttörő módszerekkel történő kifejle

Feliratkozás a következőre: Horizont 2020