Az Európai Bizottság hivatalosan megjelentette a Horizont Európa 2025-ös munkaprogramját. Az egyes tématerületi klaszterek munkaprogramjai a 2025. évben megnyíló felhívások szövegét tartalmazzák.
Az elfogadott munkaprogram szövegei pdf formátumban elérhetők a Funding & Tenders Portálon, a felhívások már kereshetők a Calls for proposals oldalon.
A Tanács (EU) 2022/2506 végrehajtási határozata még továbbra is hatályban van, így továbbra sem lehet jogi kötelezettséget vállalni a 2021. évi IX. törvény alapján létrehozott magyar közérdekű vagyonkezelő szervezetekkel, illetve az általuk fenntartott szervezetekkel. Az érintett szervezetek (így a PTE is) azonban továbbra is pályázhatnak pályázati felhívásokra, de pozitív bírálat esetén nem vehetnek részt semmilyen támogatott szerepkörben (kedvezményezettek, kapcsolt vállalkozások, alvállalkozók, harmadik félnek nyújtott pénzügyi támogatás kedvezményezettjei stb.) Annak érdekében azonban, hogy a modellváltó felsőoktatási intézmények ezen nemzetközi együttműködésekben továbbra is részt vehessenek és elláthassák a konzorciumban rájuk jutó kutatás-fejlesztési feladatokat, a kormány létrehozott egy Kormányzati Önerő Alapot, így a modellváltó egyetemek Associated Partnerként részt vehetnek a nyertes projektek megvalósításában és a kieső EU-forrást NKFIH forrásból kaphatják meg.
A Horizont Europa kiírásaival és a Kormányzati Önerő Alap feltételeivel kapcsolatban a Nemzetközi Pályázat- és Projektmenedzsment Főosztály kollégái adnak további tájékoztatást.