Skoči na glavni sadržaj

Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei tréning indul a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karán! (PTE ÁJK)

Az adatvagyon hasznosítása számos lehetőséggel kecsegtet, akár az üzleti szféra, akár a közszféra adatai tekintetében. Különös jelentősége lehet az egészségügyi (személyes) adatok statisztikai és tudományos kutatási célú hasznosításának.

 
A tréning során ennek összetett jogi kereteiről, jogszabályi megfelelőségről (compliance), az anonimizálás konkrét megvalósításáról, jogi megítéléséről és kapcsolódó kihívások megoldásáról szerezhetnek ismereteket a résztvevők.

 

A tréninget felnőttképzés keretében kínáljuk és a de-minimis vagy innovációs támogatás keret terhére térítésmentesen vehetők igénybe, melyekről itt tájékozódhatnak: https://adatedih.hu/de-minimis/

 

A szolgáltatás keretében egy előadás és tréning-jellegű elemeket is tartalmazó, részben személyes, részben online jelenléttel elvégezhető kurzust kínálunk, amely az alábbi modulokból áll:

  1. Előzetesen elérhetővé tett szöveges anyagok, amelyet a résztvevők a saját ütemükben, önálló tanulás keretében dolgozhatnak fel a jelenléti képzést megelőzően.
  2. Személyes jelenléttel megvalósuló előadás, amely az adathasznosítás (adatvédelmi) jogi kereteit tekinti át.
  3. Személyes jelenléttel megvalósuló kiscsoportos foglalkozás, amelynek során a résztvevőknek át kell gondolniuk, hogy a tanultak miként alkalmazhatók a saját szervezetük tekintetében.
  4. A kiscsoportos foglalkozás eredményeinek közös elemzése, létszámtól függően tapasztalatcsere a különböző képviselt szervezetek között.
  5. Tapasztalatcsere és a tanultak közös értékelése.

 

A tréning jelentkezési és helyszíni időpontjai:

A jelentkezési határidő lejárt. Későbbi időpontokért látogasson vissza honlapunkra.

  • Jelentkezni egy Tóth Krisztiánnak címzett e-maillel lehet (toth.krisztian@pte.hu, (30) 354 7285), aki tájékoztat a jelentkezés részletes menetéről. Jelentkezési határidő: 2024. március 22. (péntek) 12:00 óráig. A kurzus létszáma 20 főben korlátozott.
  • A személyes előadás: 2024. március 25. (hétfő) 9:30-12:30, BME I. épület, Fsz. 017, BME Ipar 4.0 Technológiai Központ, 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.

További információ a képzés tartalmáról: Dr. Hohmann Balázs, hohmann.balazs@ajk.pte.hu, (30) 074 6507